2004 októberében hétvégi kiruccanásra indultunk Erdélybe, Szováta volt a célunk, ahol még nem jártunk sohasem előtte. Jól esett otthagyni a munkát, de nem gondoltuk volna, hogy az utazás még a munkánál is fárasztóbb lehet. Csak 550 km, "nem lehet gond" - gondoltam. 11 óra alatt oda is értünk, de sok kaland volt, és az utolsó 50 km 2 óra volt (este 8 után sötétben), mert csak lépésben lehetett haladni a sokadrendű hadiösvényen, ahol csak a legbátrabb helyi Daciákkal találkoztunk. Már majdnem odaértünk, amikor szembe jött velünk egy busz (a mi sávunkban). Miután illemtudóan megálltunk, észrevettük, hogy az ő sávjában egy 3m széles és elég mély gödör van az út helyett. Nappal egy helyi kamionos haragudott meg ránk "gondtalan" magyarokra. Folyamatosan centikre közelített, s miután egy jobb útszakaszon elhagytuk, már kezdtem megnyugodni, de egy faluban kb. 100 km/órával előzve majdnem ledöngölt minket. A falu után meg kellett állni pihenni, jobbra le is kanyarodtam az útról egy kavicsos részre, ahol szükség volt a fékekre, mert egy kb. 100 m mély szakadék volt előttünk .-).
Este 10-kor érkeztünk meg a Szováta Hotelbe, ahonnan az egyetlen nyitva tartó pizzériába (kocsmába) irányítottak (2 db pizza + egy üdítő és egy sör 1200 Ft borravalóval). A második naptól már minden sokkal nyugodtabb volt. Megismertük Szovátát: a Sóvidék legnagyobb települését, a híres fürdő- és üdülőhelyet. A település a Kisküküllő felső vidékén fekszik és két részből áll: Szováta város és Szováta-fürdő. /"a Sóvidék legnagyobb települése, híres fürdő- és üdülőhely. A település a Kisküküllő felső vidékén fekszik és két részből áll: Szováta város és Szováta-fürdő"/.
Ahová érdemes elmenni: Békási szoros, Gyilkos tó: 67 km, most már az utak is sokkal jobbak mint 2004-ben. Parajdi Sóbánya (nekünk az orrunk előtt zárták be), de nyáron van többször is idegenvezetés naponta. ( Egyéb: http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Szallashelyek/Panziok/Doina.html ).
Erdélyben Székelyföldön Ft-tal mindenhol lehetett fizetni, és kiélhettük a vásárlási kedvünket is, mert mindenfélét lehetett olcsón vásárolni, persze a helyiek szerint jól rászedtek, és mindent nagyon drágán vettünk meg (pl.: pálinka, kézzel faragott háztartási eszközök, vastag kötött pulcsi, vallási kellékek stb .-)). Egyetlen híres, és drágább étteremmel találkoztunk, de bármelyik magyar kifőzde, lefőzte volna őket, mert semmi nem sikerült nekik, talán még szakácsuk se volt aznap.
A kellemetlenségek miatt nem vágyok vissza, de aki csak kirándulni és természetet fotózni volt ott, s már jól ismerte az utakat, az nagyon elégedett volt, mert pénteken jó idő és napsütés volt, szombaton reggel hatalmas köd a völgyben, délután újra napsütés, s 1000 m felett havas romantikus táj fogadott minket is. Most az Utazás Kiállításon volt erdélyi stand, ahol új hotelekről is beszámoltak, az áraik még nagyon alacsonyak, és így bárki gazdagnak érezheti magát pár napra, a még szegény, de romantikus Székelyföldön Erdélyben…