Párizs utazás - fapados last minute céges városnézés

2004 novemberében pénteken elindultunk egy céges hétvégi kirándulásra Párizsba, ahová szinte mindenki vitt magával digitális fényképezőt. A képekből néhányat kiválogattam ide.
A Wizzair járatát választottuk a Neckermann ajánlása után, és az olcsó 3 csillagos hotel megtalálásában is a Neckermann segített.
Novemberben már nem olyan drága a párizsi út, és mindenkinek ajánlhatom, hogy egy fapados géppel repüljön el ide egy kis időre.
A reptér messze van a várostól, de a busz transzfer csak 10 EURO/fő volt, és jól meg volt szervezve.
Röviden: az éttermekben példa értékű kiszolgálásban részesülhetünk, ha nem csak a gyorséttermekkel ismerkedünk .-)
15 főt 15-20 perc alatt szolgáltak ki "a la carte", pedig a füstölt lazactól, a csirkecombig mindenből sikerült kérnünk, és a salátaevők is elégedettek voltak.
Pénteken későn érkeztünk, s így szinte minden szombatra maradt. Az erősebbek reggeltől estig a várost és a múzeumokat járták, de például én délután egy kis vásárlás után, a csendes pihenőt választottam. Lafayette áruház és környékén, (le grand magasin de la mode). Érdemes egy piacot is megnézni, mert sok minden mást fogyasztanak a franciák, amiről mi csak hallani szoktunk (kagylók, csigák, rákok. halak). Gyakorlatilag mindent ideszállítanak a tengerpartoktól, vidékről és a világ minden tájáról.
A francia bor és sajt kínálat lenyűgöző, és ezekből érdemes ízelítőt vinni az otthoniaknak.
Egy kocsmában egy igazi francia pincérhez volt szerencsénk, semmit nem akart megérteni (a bor színén kívül), de folyamatosan mosolygott és bólogatott. A borok kóstolását tanácsosabb a Szupermarket polcainak lepakolásával kezdeni, s este pl. a hotelszobában a csapattagok borozgatva megbeszélhetik a tapasztalatokat..
Vasárnap reggelre maradt az Eiffel torony, ahonnan pazar a kilátás, és ez az, amit nem szabad kihagyni, mert fantasztikus élmény...
Novemberben a legrosszabb a köd és az eső lehet, de legalább nincs minden tömve turistákkal (mint augusztusban), és kevesebb pénzünk is fogy .-)
Párizs különleges város, de Budapest földrajzi adottságai szerintem is jobbak.
Itthon kevesebb a balhé (forradalom), és Párizshoz képest, még a parkolás se nehéz feladat. Minden második autó össze van törve Párizsban, s csak Smartosok találnak könnyen helyet maguknak a városban.

A hotelben (Tulip Inn) a büféreggeli volt a legjobb, az ágy és a szoba 3 csillagos kategóriában még nem jelent sokat Párizsban (kb. a 2 csillagos budapesti Medosz Hotel szintje volt).

Párizs mindenkit vár, de nem ragadott magával, nekem Barcelona sokkal vonzóbb és emberibb volt... Párunkkal, szerelmünkkel persze mindkét helyre érdemes ellátogatni, amíg ilyen olcsók a légitársaságok (fapadosak).

© 2006 Albumom.com - Utazás, Képek. Minden jog fenntartva. Albumom.com Felhasználási feltételei és Adatvédelmi szabályzata