Egy kollégám állt elő az ötlettel, hogy menjünk el vadvízi evezni. A TV-ben már sokszor láttam vadvízi evezőket, de én még korábban nem próbáltam, ezért a kíváncsiságtól vezérelve úgy döntöttem, gyerünk.
Ezen első vadvízi evezős túránkra Ausztriába mentünk a Salza folyóra, ami több szempontból is jó választásnak tűnt: Ausztria közel van, a Salza folyó nem tartozik a legvadabb és legveszélyesebb folyók közé, tehát kezdő vadvízi evezősök is bátran megpróbálkozhatnak vele és a táj szépsége is lenyűgöző.
Reggeli után, egy félórás gyorstalpaló oktatást követően indultunk is a folyóhoz. Egyébként - tavasz lévén - igen hideg volt a levegő, a víz nem kevésbé, sőt. A folyó partjára érve ugyanis bele kellett feküdnünk a vízbe, hogy a neoprén ruha megteljen vízzel. Ez, az akkori 5-6 °C-os vízben nagyon rossz volt, de túlestünk rajta. A folyón aztán nem sok időnk volt gondolkodni, mert hamar elértünk az első zúgókig, ahol veszettül el kellett kezdenünk evezni, ugyanis csak 3-an voltunk a csónakban és a gyorstalpaló után tudtuk, az egyetlen esélyünk a csónak kormányzására a zúgón, ha evezünk, ugyanis ha csak a víz viszi a csónakot, akkor a vízhez képest valójában állunk, álló hajót pedig igen nehéz bármerre irányítani.
Sajnos egy másik leckét nem sikerült ilyen jól alkalmaznunk. Ellentétben ugyanis a hétköznapokban megszokottal, ha vadvízi evezés közben valamilyen akadály (szikla, belógó ág, fal) közeleg felénk, az akadály felé kell dőlni és nem elfordulni előle. Mi elrontottuk. Így beborultunk. Utána nagyon rossz volt, mert közben feltámadt a szél, így mire leértünk a folyón, teljesen átfagytunk.
Másnap már szerencsésebbek voltunk, kisütött a nap és tanulva az előző napi hibából, elkerültük a borulást. Így már arra is volt időnk, hogy kicsit gyönyörködjünk a csodálatos tájban, ugyanis az első nap annyira kellett koncentrálnunk, hogy észre sem vettük, milyen lenyűgöző és varázslatos hely a Salza folyó. Onnan a csónakból olyan arcát ismertük meg, melyre a partról sohasem lett volna lehetőségünk.
Ez volt életem első vadvízi kalandja, de teljesen magával ragadott az élmény. Aki szereti a természetet és szeret mozogni, mindenképpen próbálja ki és látogasson el Ausztriába a Salza folyóhoz.